Címlap

Hírek

14 már
Hogyan működik az emberi agy?
Bepillanthattak az emberi agy működésébe és megismerhették az agykutatás legfrissebb eredményeit azok a középiskolások, akik részt vettek az Agykutatás Hete elnevezésű rendezvénysorozaton. A tudománynépszerűsítő kezdeményezéshez idén is csatlakoztak a Debreceni Egyetem szakemberei, akik interaktív előadásokon mutatták be a legújabb felfedezéseket és azok mindennapi életünkre gyakorolt hatásait.
06 már
A legújabb kardiológiai terápiákat mutatják be a Debreceni Egyetemen
Idén harmincadik alkalommal rendezik meg a Debreceni Kardiológiai Napokat. A Debreceni Egyetemen csütörtökön kezdődött szakmai tanácskozáson a szakemberek megvitatják a koszorúér-betegségek, a szívelégtelenség, a szívritmuszavarok mellett a társbetegségek, például a magas vérnyomás, az elhízás, a cukorbetegség és a vesebetegség diagnosztikai és terápiás újdonságait. A jubileum alkalmat kínál arra is, hogy a résztvevők visszatekintsenek a kardiológia három évtizedes f
27 feb
Várja diákjait a Szenior Egyetem
A tavaszi félévben is folytatódik a Debreceni Egyetem (DE) speciális képzési programja, a Szenior Egyetem. A szépkorúaknak szóló kurzus keretében elsőként március 7-én, pénteken 16 órai kezdettel Kapusi Kálmán egyetemi docens, a Zeneművészeti Kar Vonós Tanszék vezetője tart előadást A magyar könnyűzene története címmel.
07 már
„Egy hét, ami az agyunkról szól” – Az agykutatás hete Debrecenben
Budapest, Szeged és Pécs mellett a Debreceni Egyetem (DE) is csatlakozott idén az Agykutatás hete országos programsorozathoz
05 okt
100 éves az Anatómiai Intézet
Idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a Debreceni Egyetem Anatómiai Szövet-, és Fejlődéstani Intézete.
21 feb
Ez egy belső teszt hír
Ez a belső teszt hír rövid összefoglalója

Oldalak

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.