Akik holtukban is az élőket szolgálják

Mindannyian, akik aggódunk saját és szeretteink egészségéért azt kívánjuk, hogy az egyetemekről jól képzett orvosok kerüljenek ki, akikre nyugodtan bízhatjuk magunkat, amikor szenvedünk, elesettek, betegek vagyunk. Ilyen orvosokat azonban az egyetemek nem tudnak képezni, ha valamilyen okból nem tudják biztosítani valamelyik meghatározó tantárgy, pl. a humán anatómia oktatásának optimális feltételeit.

Az orvosképzés legklasszikusabb és ma is egyik legfontosabb alaptantárgya a human anatómia, az emberi test szerkezetével foglalkozó tudomány. A különböző szervek működését, kóros elváltozásait, a gyógyítás művészetét nem lehet megérteni és elsajátítani alapos anatómiai ismeretek nélkül. Hogyan is tudná az orvos megfelelőképpen megvizsgálni betegét, hogyan tudná a vizsgálat során felismerni az egyes szervek esetleges kóros elváltozásait, ha nem ismerné minden részletre kiterjedően az emberi test egyes zsigereinek pontos szerkezetét, az emberi testben elfoglalt helyzetét, más zsigerekhez való viszonyát.

A human anatómia megfelelő színvonalú oktatásának elengedhetetlen eszköze az emberi tetem. Az emberi test és azon belül az egyes szervek szabad szemmel látható szerkezetét a világon mindenütt évszázadok óta holttestek boncolásával tanítják az orvosjelölteknek. Ezt a módszert nem lehet semmi mással – képekkel, modellekkel, számítógépes programokkal – helyettesíteni, legfeljebb hasznosan kiegészíteni. Kinek lenne bizalma olyan javítóműhelyhez, ahol a mechanikus az autót csak képekről, a motor működését csak könyvekből ismerné. Kinek lenne bizalma olyan orvoshoz, akinek nincsenek gyakorlati ismeretei a szív, a tüdő, a máj, vagy az idegrendszer anatómiáját illetően. Emberi tetemek boncolása nélkül pedig ezeket a mindennapi orvosi gyakorlatban alapvetően fontos ismereteket nem lehet elsajátítani. Azzal, hogy az anatómiai boncolások lehetővé teszik ezeknek az ismereteknek az elsajátítását, az emberi test még halál után is tovább szolgálja az élőket. Nem véletlen, hogy a világ sok anatómiai intézetében olvasható az alábbi klasszikus latin mondás valamelyike: „Mortui vivos docent” (A halottak tanítják az élőket); „Hic locus est ubi mors gaudet succerrere vitae” (Ez az a hely, ahol a halál örvend, hogy az élet segítségére siethet).

A hazai társadalom java része is elfogadta már, hogy akár életünkben, akár halálunk után testünk különböző szöveteit, szerveit felhasználhassák az orvosok embertársaink gyógyítására. Szinte mindenki tudja, hogy milyen jelentőségű – hiszen sokszor életmentő hatású – a vérátömlesztés, a csontvelő átültetés, a szaruhártya, a szív, a vese, a máj átültetése. A beteg, vagy a hozzátartozó, vagy az egészséges donor hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy az emberi szerveket vagy szöveteket átültessék. A beleegyezési készség pedig nagyon sok embertársunkban megvan. Annál nagyobb az idegenkedés még hazánkban a holttestek anatómiai boncolásra való átengedéséről. Ezért aztán egyre kevesebb az orvosképzésre felhasználható tetem a magyar anatómiai intézetekben. Miután a holttest-adományozás a világ számos fejlett országában, pl. a szomszédos Ausztriában is, jól ismert és elfogadott gyakorlat, arra kell gondolni, hogy a magyar közvélemény idegenkedése elsősorban a nem megfelelő tájékozottságnak tudható be.

Hogyan ajánlhatják fel holttestüket az orvosképzés szolgálatára?

Az 1997. évi CLIV. Törvény egészségügyre vonatkozó rendelkezései lehetőséget adnak arra, hogy a személyi jogok sérelme nélkül holttestek az anatómiai oktatás céljára az orvostudományi egyetemek anatómiai intézeteibe kerüljenek. A fent hivatkozott törvény értelmében anatómiai oktatás céljára átadható azon személy holtteste, aki életében ehhez kifejezett beleegyezését adta, vagy az ellen nem tiltakozott, továbbá temetésére kötelezett hozzátartozója – amennyiben van ilyen - írásban beleegyezett. A törvény értelmében az alábbi lehetőségek adódnak a holttestek felajánlására:

1. Azon személyek, akik majdani haláluk esetén, holttestük anatómiai oktatás céljára való átadásához beleegyezésüket kívánják adni, tanúkkal igazolt örökhagyó rendelkezési nyilatkozatot tehetnek. Az örökhagyó a rendelkezésben megnevez egy személyt, aki halála esetén a Debreceni Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetét értesíti. A bekövetkező halál esetén a megnevezett személy értesíti intézetünket, és mi gondoskodunk a holttest elszállításáról. Később gondoskodunk a földi maradványok elhamvasztásáról és a hamvakat tartalmazó urnának az örökhagyó rendelkezésének megfelelő elszállításáról vagy eltemettetéséről.

2. Azon személyek esetében, akik életükben ilyen örökhagyó rendelkezést nem tettek, az eljárás egy kicsit összetettebb. Ilyen esetben a hozzátartozók kell, hogy megtegyék a felajánlást, kérve egyben a kórbonctani vizsgálat mellőzését. A hozzátartozó beleegyezésén túl a kezelőorvosnak és az illetékes patológus szakorvosnak is egybehangzóan nyilatkoznia kell arról, hogy a kórbonctani vizsgálatot nem tartja szükségesnek. Ebben az esetben a halálesetről a hozzátartozó vagy a patológiai osztály, esetleg más felkért vagy megbízott személy kell, hogy értesítse Intézetünket. Természetesen, ebben az esetben is mi gondoskodunk a holttest elszállításáról, és később mi gondoskodunk a földi maradványok elhamvasztásáról és a hamvakat tartalmazó urnának a hozzátartozó rendelkezésének megfelelő elszállításáról vagy eltemettetéséről.

Az örökhagyó rendelkezés, illetve a hozzátartozói nyilatkozat és a kórbonctani vizsgálat mellőzését kérő kezelőorvosi és patológusi nyilatkozatok elkészítéséhez Intézetünk készséggel nyújt segítséget.

Nagyon fontos tudni, hogy a holttestek felajánlása csak ingyenes lehet.

Hogyan léphetnek velünk kapcsolatba?

Ha Ön is átérzi a magas színvonalú orvosképzés alapvető fontosságát; ha Ön is úgy gondolja, hogy a human anatómia oktatásának elengedhetetlen eszköze az emberi tetemek boncolása, és saját, vagy hozzátartozója holttestét nagylelkűen az orvosképzés számára fel szeretné ajánlani, kérjük, vegye fel a kapcsolatot intézetünkkel az alábbi levelezési címen, telefonon, faxon vagy Email-ben:

Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet
Általános Orvostudományi Kar
Debreceni Egyetem

4032 Debrecen
Nagyerdei krt. 98
Tel: (52) 255-567
Fax: (52) 255-115
Email: tetemfelajanlas@med.unideb.hu